Dr. Pálus Attila
Dr. Pálus Attila
Orvosi manuálterápia, Természetgyógyász

Bemutatkozás:

Amióta az eszemet tudom, orvos szerettem volna lenni: aki meggyógyítja a beteget.
Orvosként a Szegedi Tudományegyetemen diplomáztam, majd háziorvostan szakvizsgát tettem, később az orvosi manuálterapeuta képesítést is megszereztem. Hét évig családorvosként dolgoztam.

Már az egyetemi tanulmányaim alatt világossá vált, hogy a krónikus betegségek kizárólag az egyetemes orvoslás módszereivel csak kezelhetők, de nem gyógyíthatók meg. Felismertem, hogy az anyag nem mindenható, az ember sokkal több egy fizikai-kémiai módszerekkel vizsgálható testnél.  Eredményeket láttam olyan szakembereknél, akik ugyan nem orvosok voltak, de orvosilag visszaigazolt gyógyulások kerültek ki a kezük alól. Nagyon sokat tanultam tőlük, amire büszke vagyok. A tanításaik által értettem meg, hogy mennyire fontos az  embert komplexen vizsgálni, figyelni a lelki, érzelmi, gondolati és kapcsolati mezőire együttesen, hiszen csak ezek figyelembe vételével érhetünk el sikereket a gyógyításban. Ez a holisztika, tudományosan pszichoszomatika.

Elkötelezett híve vagyok a primer prevenciónak, ami nem más, mint az egészség megóvása a betegségektől. Csak változtatással jöhet a változás, ezért hiszek abban, hogy egy értelmes program és a kapott eredmények olyan bizonyságok is egyben, amik segítenek leszámolni a tévhitekkel, dogmákkal és változásra serkentik az embereket. A belátás hiánya gátolja változást.

Gyógyításaimat ebben a szellemben végzem, ars poetikám teljes egyetértésben van Hippokrates  híres kijelentésével: ’’ Az orvos, szabadfoglalkozású művész’’!  ’’Szabad”, mert a módszerek megválasztásának szabadsága az orvost illeti, és ’’ művész’’, mert tevékenységét spiritualitás, intuíciók és sugallatok irányítják.
 

Dr. Pálus Attila - Galéria
Képek száma: 5 db
© IntroWeb | 2021 - Weboldal készítés, SEO